#Hátország Színház

Bolond lyukból fényes szelek
 

Bolond lyukból fényes szelek

A Hátország Színház megalakulásából nyilván botrány lesz, befogott orral szentségel majd az ún. balliberális tábor, és ezzel Dörner György prófétikus pályázatának első pontja máris valóra válik. Hiszen éppen azt írja, hogy a legfőbb célja ezeknek az idegesítése, ő itt nem művészi koncepcióval készül, hanem hadüzenettel. Pedig nem történt sem égbekiáltó botrány, sem radikális áttörés. Csak újabb esélyt kaptak a halmozottan hátrányos helyzetűek.




Gyurcsányról is íratna darabot Csurka a Hátország Színháznak
 

Gyurcsányról is íratna darabot Csurka a Hátország Színháznak

A magyar drámákra helyezné a hangsúlyt Csurka István író, dramaturg, a Hátország Színház leendő intendánsa, aki együtt írta Dörner Györggyel az Új Színház igazgatói posztjára beadott győztes pályázatot. Csurka szerint sokkal politikusabb színházat szeretnének.

MTI MTI